World Blogging Forum 2009 a választások árnyékában
Adott Románia, ahol két hét múlva választások lesznek. A mostani elnök szeretné magát újraválasztatni, a kampány ezerrel zajlik, tele az utca plakátokkal és mosolygó/szigorú arcú politikusok képeivel. Az elnöknek fontos, hogy az emberek tudják róla, a blog és a sajtószabadság mellett elkötelezett ember.
Mit ad isten, szerveződik egy fórum, egyfajta konferencia, a World Blogging Forum, ahová elhívnak a világ minden tájáról bloggereket - köztük engem is -, hogy a blog és társadalom relációban megtárgyaljanak néhány igazán fontos témát. A legtöbb blogger nem hozzám hasonló IT-s arc, hanem valódi, politikával és demokráciával foglalkozó nagyágyú, nemzetközileg is ismert és elismert blogger, némelyik valóban történelmet írt. Az utolsó pillanatban az elnök bejelentkezik és kiírják, hogy ezt az igazán fontos eseményt az ő fővédnöksége alá helyezik. Onnantól kezdve, hogy megérkeztünk, azért néhány dolog azért gyanús lett - :) -:- A bloggerek többségét egy-két héttel, sőt néhányat napokkal korábban hívták csak meg a konferenciára, persze teljes ellátással
- Nem volt konkrét téma, amiről beszélni kellett, lazán szervezett kerekasztalok voltak, az emberek csak úgy feldobták a témákat. A két napra valójában 5 téma volt megadva.
- Sem előképe, sem előkészítése nem volt a rendezvénynek, teljesen ad hoc módon hívták meg az előadókat, valaki világutazó volt, valakit többször megvertek a blogja miatt. Több blogger mondta, hogy mikor felkérték azt hitte, egy hoax az egész, egyesek még a követségeknek is írtak, hogy ez most valóban egy valódi konferencia lesz?
- A konferenciának nem volt közönsége, az egész az House of The People nevű poszt kommunista monumentális épületben került megrendezésre, ahová halandó ember nem nagyon teheti be a lábát, így igazából a 30 blogger egymást halgatta. Nem voltak üzletemberek, nem voltak egyetemisták, a csapat teljesen szeparáltan ücsörgött egész nap és egész este és egy egyetemista lányokból álló különítmény kísérte mindenhova, vendéglőtől kezdve a szórakozóhelyekig.
- A konferencia reggelén az elnök megjelent 30 percre, elmondott egy beszédet, ez idő alatt közel 10 stáb forgatott szinte mindent, ami történik. Az elnök mondott pár okos gondolatot, majd 30 perc után távozott és vele együtt szó szerint minden kamera és ember, egy-két arc maradt csak a teremben levezényelni a beszélgetést.
- Itt volt egy egyszerű srác Grúziából, Giorgi Jakhaia, aki miatt órákra kiesett a világon mindenhol a Twitter és lelasssult a Facebook-tól kezdve a Livejournal-on át szinte minden közösségi oldal, amikor Oroszországból vezérelt botnetekkel megtámadták a profiljait. Miért? Mert rossz helyen volt, jó időben és posztolt párat arról, hogy mit csináltak a Grúz határ környékén az orosz katonák.
- Itt volt Loic le Meur, akivel együtt jöttem be a reptérről és kiderült a Seesmic-et többnyire Romániában fejleszti egy 20 fős csapattal. Próbáltam átcsábítani Budapestre, hogy segítek találni nekik olcsóbb fejlesztőket, de nem tudtam meggyőzni, hogy Budapest a közép-európai Szilícium Völgy. :)
- Itt volt egy kínai blogger, Zhou Shuguang, akinek a blogja és minden közösségi aktivitása blokkolva van Kínában - de ott él - és a kormány nem mer hozzányúlni, mert több ezren követik a Twitteren és rengetegen olvassák a blogját. Ő volt egyébként a legnagyobb sztár az eseményen, egész idő alatt egy külön operatőr kísérte, aki minden lépését kamerázta és állítólag Charlie-nak hívták - amerikai, aki még kínaiul sem beszél -. Igazából annyira belejöttem az összeesküvés elméletekbe, hogy simán beleképzeltem, hogy egy Kínai titkosszolgálatos, aki mindent dokumentált a sráccal kapcsolatban.
- Ott volt egy egyiptomi blogger Wael Abbas, akit többször megvertek a blogja miatt, illetve számos európai és amerikai szemét nyitotta fel azzal kapcsolatban, hogy bár a hivatalos amerikai sajtó szerint demokratikus ország Egyiptom, azért erőteljesen diktatórikus felhangokkal fűszerezve.
- Ott volt a Holland Ramon Stoppelenburg - vele és a beszédhibás kanadai Jeff-el buliztunk mindkét este -, aki 2001-ben elkezde körbejárni ingyen a világot és ismeretlen emberek kanapéin aludt, felkapta a Holland sajtó, utána a Wired és végül óriási médiasztár lett belőle, majd ráunt az egészre és egyik pillanatról a másikra befejezte. Az útja azóta is rengeteg embert inspirált utazásra, többek között az Ő hatására indult el a couchsurfing mozgalom, amin keresztül 2 millió ember utazgat keresztül kasul a világban ingyen, vagy minimális pénzből.
Remélem tetszett a bejegyzés, ha igen, nyomj egy like-ot:
Jelenleg a mobil piaci tanácsadással és fejlesztéssel foglalkozó
Endless // Mobil-ban van érdekeltségem.
Jelenleg a mobil piaci tanácsadással és fejlesztéssel foglalkozó
Endless // Mobil-ban van érdekeltségem.

