Csapó 2. Néhány hete volt egy bejegyzés arról, hogy hogyan éli meg a jelent az emberiség, és mennyi ideig tartja emlékezetében az adott éveket. A vizsgálatot a Google Books segítségével végezték és arra jutottak, hogy az emberiség egyre nagyobb amplitúdóval éli meg a jelent - említések szintjén - és egyre gyorsabban felejti el azt. Míg 1880-ban még közel 32 évig tartott, mire egy adott évvel kapcsolatos említések feleződtek - fele annyit írtak az adott évről -, addig 1973-ban már 10 év is elég volt ehhez. Az elemzés "presentism"-nek nevezi a jelenséget.

Csapó 3. Miért van ez? A teóriám a következő. Egyre több és több információ van az életünkben, a civilizációnk naponta annyi információt kénytelen felszívni, amit korábban évekig tartott. Míg sokáig információ hiányban szenvedtünk és minden kulturális tapasztalatunk, értékrendünk, az egész társadalom az emlékezet megerősítésére és a dolgok tárolásának fontosságára tanította az embereket, mára alig 100 év alatt drasztikus mértékben átfordult az inga. Ma már nem a dolgok megőrzése okoz gondot, a társadalomnak nem arra kell eszközöket építenie, hogy megőrizze az emlékeket, hanem arra, hogy ki tudja szűrni, hogy mi a fontos a tapasztalatokból és mire érdemes emlékezni.

A civilizáció azonban lassan forduló hajó, a beidegződések és szokások elképesztő erővel viszik tovább a korábbi úton, és a civilizációnk egyszerűen képtelen feldolgozni ezt az információ mennyiséget, úgy reagál rá, mint egy rövid távú memóriazavarban szenvedő ember. A bezúduló történet mennyiséget kitolja magából, feloldódik a jelenben és egyre kevésbé emlékszik, mert a jelen kitölti minden pillanatát. 

A jelen egyre hangsúlyosabb, egyre töményebb, egyre intenzívebb. Lassan egyetlen nap történéseit is egész életünkben nézhetnénk, ha akarnánk.