Ákos felkért, hogy vegyek részt a Netminiszterelnök választás zsűrijében. Ez egy független, politikai pártoktól mentes  médiahekk, ami megmutathatja, hogy a net segítségével fiatalok is elérhetnek komoly politikai magasságokba viszonylag kevés pénzből, mozgalmat szervezhetnek, közösséget építhetnek. A díjat Ákosék annyira komolyan gondolták, hogy fél millió forintot ajánlottak fel a győztesnek és rengeteg megjelenési és prezentációs lehetőséget, például a Média Hungary-n és a Heti Válaszban.

A Sanoma szervezett egy kellemes kávézást, ahol mobil technológiákról, új alkalmazásokról beszélgettünk a résztvevőkkel. A találkozó jól sikerült, sikerült pár percre hozzáférnem egy N900-as telefonhoz. Korábban nagyon vártam, a demók és filmek alapján végre egy olyan készüléknek tűnt, ami képes felvenni a versenyt az iPhone-nal. Hát nem tudja, az egész egy jól beállított marketing lépés volt, ami felkeltette az érdeklődést, de maga a készülék kézbe véve nem teljesít.

Ne feledjük, az iPhone 3 éves készülék és koncepció ami persze azóta sokat változott szoftveresen, de alapjait tekintve a telefonok között már őskövületnek számít. Ha nem a külsejét nézzük, a rajta elérhető operációs rendszert, akkor az alkalmazásoknak köszönhetően egy folyamatosan fejlődő óriási ökoszisztémát látunk, de a telefon itt van, a versenytársak közel 3 éve szemeznek vele és látják mire képes. 3 év alatt már igazán lehetett volna választ találni.

Mégis most már biztos, hogy a Nokia sem tudott és senki más, ezért úgy érzem hogy a támadás valahonnan máshonnan fog érkezni. A Microsoft mobil platformját a fejlesztők többsége és a piac is leírta, jelenleg mégis a Microsoft oldaláról érzem esélyesnek, hogy hozhat kihívót az Apple felé. Egyszerűen gyors szoftvert és használható felhasználói élményt kell a felhasználóknak produkálni mobilon is és a Microsoft bebizonyította a 7-essel és az Office felületekkel, hogy képes működőképes dolgokat csinálni.

Volt már egy piac, amit az Apple úgy ölt meg, hogy öröm volt nézni, a zenelejátszók piaca. Ezen a téren egyszerűen senki nem volt képes felvenni a versenyt az Apple-lel, az eredeti gyártók többsége teljesen padlóra ült és végignézte ahogy az Apple egy másik univerzumból érkezve szépen letérdeltet mindenkit.

Aztán jött a Microsoft és megcsinálta a Zune-t, aminek az első szériája botrányos volt, a második csúnya, és most itt van a Zune HD, ami szép, vezérelhető, gyors, érintőképernyős, jól navigálható, lehet rajta mindent csinálni, amit az iPhone-on is, kivéve, hogy telefonálásra alkalmatlan. De egy kész termék. Egy olyan termék, ami méltó versenytársa az Apple gépeinek, ha nem is 100%-osan összerakott dolog, van fogása, működik.

Csak keress rá a Youtube-on, nézd meg mit lehet vele művelni, hogyan reagál a felület, milyen a kialakítása. Nagyon közel van az iPhone-hoz és ez 2009-ben nagyon nagy szó. A böngésző teljesen jól működik, reagálnak a filmek, az érintőképernyő úgy megy, ahogy annak mennie kell, stb. A Microsoftban benne van a lehetőség, hogy csináljon a Zuneból egy jó telefont, vagy telefonként újrabrandelje.

Mindenki más fényévekre van.

Azért épít, mert a telefon a következő NAGY dolog. Nem az érdekes, új technológia szintjén, hanem valóban durván odavágva. Ami a következő két-három évben történni fog, az nem olyan változás lesz, mint amit a web 2.0 hozott, valamiféle verzió ugrás a webes szolgáltatások minőségében és működésében, hanem olyan óriási horderejű történés, ami megváltoztatja azt, hogy az emberek többsége miként fog a webes szolgáltatásokhoz hozzáférni és megváltoztatja, illetve megnyitja azokat a csatornákat, amin keresztül üzletet lehet csinálni. Amerikában, Japánban, Nagy-Britanniában ez a dolog már a jelen, a nagybetűs most.

A Google az egyik legbarátságosabb monopólium és mindezt pusztán stratégiai céllal teszi. Olyan gyorsan változik a piac és a lehetőségek, hogy még egy adott területen monopolhelyzetben lévő cég sem lehet többé arrogáns és nemtörődöm. Kivéve egy olyan helyen, ahol nincs más választása, ha növekedni akar.

Aki annyira nagyon szeretné, hogy egy hazai márka legyen a vezető kereső, az nem próbálkozott még olyan piacon szolgáltatások bevezetésével, ahol egy helyi szolgáltató van élmezőnyben. Én próbálkoztam, ilyen például Csehország, ahol nagyon gyorsan megtudhatod milyen az, amikor egy "baráti" helyi kereső uralja a piacot és hogyan növekedik tartalomszolgáltatói irányba és végül mindenfelé, amerre csak online emberek érhetőek el.

Egy dolgot el tudok róla mondani, ha még nem próbáltad, egyáltalán jó és messze nem jobb, mint a Google féle világuralom. A Google egy dologban tényleg jó, erőteljesen tartja magát ahhoz az egyszerű elvhez, hogy a tartalomszolgáltatói piacba nem piszkít bele. Minden másba igen, letarolja a hirdetői szektort, próbálkozik mindenféle kereséstől távolabb lévő szolgáltatásokkal, de a hivatásos tartalomszolgáltatást eddig - egy két kivételtől eltekintve békén hagyta -. A don't be evil a Google esetében redukálható arra, hogy nem gonosz a tartalomszolgáltatókkal és megpróbálja a keresést nagyjából elfogadható mértékben kiegyensúlyozni a szereplők között, most már együttműködve a hirdetőkkel. A Seznam ehhez képest nem nagyon tud mértéket tartani és technológiában sem tud versenyben maradni a Google-lel, egyszerűen hiába termel elképesztő pénzeket, nem képes gyakori indexelést és egyéb olyan paramétereket megtartani, amitől valóban versenyképes keresőnek lehetne tekinteni. Nem engedi az új tartalomszolgáltatókat a piacra, nincs lehetőség a növekedésre mellette. Csehország egy olyan ország, ahol ha növekedni szeretnél, meg kell találnod azokat a módszereket, amik a keresésen kívül vannak és ez egyáltalán nem olcsó játék.

Calacanis érvelésének egyik legnagyobb hibája - ahogy Miyazaki Jun is írja -, hogy azt gondolja bármi megváltozna, ha a top 10 tartalomszolgáltató kitiltatná magát a Google-ből egy laza no-index paraméterrel, mert minden tartalomra ott van 1000 másik oldal, akik örömmel kerülnének előre az indexben. A Google egy olyan erős érdekeltséget hozott össsze a tartalomszolgáltatói oldalon, amit néhány szereplő kivállása nem tudna megölni. A másik, hogy a top 10 tartalomszolgáltató közül  már a döntő többsége a szolgáltatóknak közösségi tartalom, akik egyrészt tesznek rá, hogy min keresztül érkeznek hozzájuk a felhasználók, másik oldalon nem áll érdekükben valakinek átjátszani a forgalmat, hiszen min változtatna a dolog? A Google megy, tervezhető és kiszámítható, egy másik szolgáltató, amelyik szintén saját megoldásokat és indexeléseket csinál, vajon mennyire lenne jó?

Azért is problémás lenne egy ilyen fizetős indexelés, mert amint pénzügyi játékká válik a keresés, a keresés minősége pillanatok egy értékesíthető paraméterré válik, a tartalomszolgáltatók monopolhelyzetben elkezdenének erősködni, hogy ok, most már nem csak fizetni kéne, de igazából csak akkor maradunk nálad, ha a helyezésekre is hatással tudunk lenni, nem nagyon, csak egy kicsit.

Szerencsére a felhasználókat ezzel a módszerrel egyébként sem lehetne átcsábítani, egy dolog működne csak igazán szerintem, ha a Firefox, IE kereső bart és a top nem Google keresőket egyben lehetne átállítani valamilyen alternatív keresőre, amelyik elég jó, hogy ne verje ki a biztosítékot. De még ennél is jobb lenne, ha az új kereső csak olyan adatokhoz fog hozzáférni, amihez a Google nem és valóban -! - értéket  jelent a felhasználók számára. Például amit a Facebook kezd meglépni, vagy a Twitter.

Aki meg akarja ölni a Google-t, annak nem a jelenlegi játékot kell játszania, hanem meg kell változtatnia a játékot, méghozzá úgy, hogy az ne legyen egyszerűen másolható és nem úgy működik, hogy egy elefántot dinoszauruszokkal összeállva próbál megfélemlíteni. Máshogy kell játszani, szerintem a hazai keresőknek is ez lehet az egyetlen igazi lehetősége.

Adott Románia, ahol két hét múlva választások lesznek. A mostani elnök szeretné magát újraválasztatni, a kampány ezerrel zajlik, tele az utca plakátokkal és mosolygó/szigorú arcú politikusok képeivel. Az elnöknek fontos, hogy az emberek tudják róla, a blog és a sajtószabadság mellett elkötelezett ember.

Mit ad isten, szerveződik egy fórum, egyfajta konferencia, a World Blogging Forum, ahová elhívnak a világ minden tájáról bloggereket - köztük engem is -, hogy a blog és társadalom relációban megtárgyaljanak néhány igazán fontos témát. A legtöbb blogger nem hozzám hasonló IT-s arc, hanem valódi, politikával és demokráciával foglalkozó nagyágyú, nemzetközileg is ismert és elismert blogger, némelyik valóban történelmet írt.  Az  utolsó pillanatban az elnök bejelentkezik és kiírják, hogy ezt az igazán fontos eseményt az ő fővédnöksége alá helyezik.

Onnantól kezdve, hogy megérkeztünk, azért néhány dolog azért gyanús lett - :) -:

• A bloggerek többségét egy-két héttel, sőt néhányat napokkal korábban hívták csak meg a konferenciára, persze teljes ellátással
• Nem volt konkrét téma, amiről beszélni kellett, lazán szervezett kerekasztalok voltak, az emberek csak úgy feldobták a témákat. A két napra valójában 5 téma volt megadva.
  
• Sem előképe, sem előkészítése nem volt a rendezvénynek, teljesen ad hoc módon hívták meg az előadókat, valaki világutazó volt, valakit többször megvertek a blogja miatt. Több blogger mondta, hogy mikor felkérték azt hitte, egy hoax az egész, egyesek még a követségeknek is írtak, hogy ez most valóban egy valódi konferencia lesz?
  
• A konferenciának nem volt közönsége, az egész az House of The People nevű poszt kommunista monumentális épületben került megrendezésre, ahová halandó ember nem nagyon teheti be a lábát, így igazából a 30 blogger egymást halgatta. Nem voltak üzletemberek, nem voltak egyetemisták, a csapat teljesen szeparáltan ücsörgött egész nap és egész este és egy egyetemista lányokból álló különítmény kísérte mindenhova, vendéglőtől kezdve a szórakozóhelyekig.
  
• A konferencia reggelén az elnök megjelent 30 percre, elmondott egy beszédet, ez idő alatt közel 10 stáb forgatott szinte mindent, ami történik. Az elnök mondott pár okos gondolatot, majd 30 perc után távozott és vele együtt szó szerint minden kamera és ember, egy-két arc maradt csak a teremben levezényelni a beszélgetést.

Ami viszont kijött ebből a fura dologból az egy igen érdekes esemény lett:

• Itt volt egy egyszerű srác Grúziából, Giorgi Jakhaia, aki miatt órákra kiesett a világon mindenhol a Twitter és lelasssult a Facebook-tól kezdve a Livejournal-on át szinte minden közösségi oldal, amikor Oroszországból vezérelt botnetekkel megtámadták a profiljait. Miért? Mert rossz helyen volt, jó időben és posztolt párat arról, hogy mit csináltak a Grúz határ környékén az orosz katonák.
• Itt volt Loic le Meur, akivel együtt jöttem be a reptérről és kiderült a Seesmic-et többnyire Romániában fejleszti egy 20 fős csapattal. Próbáltam átcsábítani Budapestre, hogy segítek találni nekik olcsóbb fejlesztőket, de nem tudtam meggyőzni, hogy Budapest a közép-európai Szilícium Völgy. :)
  
• Itt volt egy kínai blogger, Zhou Shuguang, akinek a blogja és minden közösségi aktivitása blokkolva van Kínában - de ott él - és a kormány nem mer hozzányúlni, mert több ezren követik a Twitteren és rengetegen olvassák a blogját. Ő volt egyébként a legnagyobb sztár az eseményen, egész idő alatt egy külön operatőr kísérte, aki minden lépését kamerázta és állítólag Charlie-nak hívták - amerikai, aki még kínaiul sem beszél -. Igazából annyira belejöttem az összeesküvés elméletekbe, hogy simán beleképzeltem, hogy egy Kínai titkosszolgálatos, aki mindent dokumentált a sráccal kapcsolatban.
  
• Ott volt egy egyiptomi blogger Wael Abbas, akit többször megvertek a blogja miatt, illetve számos európai és amerikai szemét nyitotta fel azzal kapcsolatban, hogy bár a hivatalos amerikai sajtó szerint demokratikus ország Egyiptom, azért erőteljesen diktatórikus felhangokkal fűszerezve.
  
• Ott volt a Holland Ramon Stoppelenburg - vele és a beszédhibás kanadai Jeff-el buliztunk mindkét este -, aki 2001-ben elkezde körbejárni ingyen a világot és ismeretlen emberek kanapéin aludt, felkapta a Holland sajtó, utána a Wired és végül óriási médiasztár lett belőle, majd ráunt az egészre és egyik pillanatról a másikra befejezte. Az útja azóta is rengeteg embert inspirált utazásra, többek között az Ő hatására indult el a couchsurfing mozgalom, amin keresztül 2 millió ember utazgat keresztül kasul a világban ingyen, vagy minimális pénzből.

Mindent összevetve az egyik legbizarabb és egyben legérdekesebb élmény volt, amiben valaha konferenciával kapcsolatban - és úgy egyébként - részem volt, egy kerekasztalban ültem a Román elnökkel, elképesztő figurákkal ismerkedtem meg.  Mégegyszer köszönet a One Good Idea - http://good-idea.info/ - csapatának, hogy segítettek kijutni.

A Kreatív Magazin új számában megpróbálták felrajzolni a hazai ügynökségi világ webkettes térképét, a képen én is ott vagyok, méghozzá igen előkelő pozícióban - külön köszönet -! Az egészben az izgalmas az, hogy a Kreatívos csapat bevállalta, a cégek kommunikációja alapján követők és olvasók alapján csinál térképet, nem a szokásos bevétel/ügyfélkör, tematika szerint. A megközelítés valószínűleg ki fogja verni a biztosítékot a nagyobb szereplőknél, de pont ezek a "játékok" segíthetnek abban, hogy mindenki elkezdje komolyabban venni, az új világ a figyelemről szól, a figyelmet pedig nem kis részben követőkben és olvasókban mérik.

Megérkeztem Bukarestbe, az utóbbi egy órában Loic le Meur-rel és egy követségi biztonsági emberrel utaztam befelé a városba csúcsforgalomban. Az egész teljesen olyan volt, mintha Budapesten fél 5-kor menne át az ember a városon. 

Hogy mit csinálok itt? A World Blogging Forum-on veszek részt annak köszönhetően, hogy a One Good Idea csapata megkeresett pár napja, hogy el lehetne jönni több másik szakmai bloggerrel és beszélgetni egy kicsit a "helyzetről", én meg persze elfogadtam a felkérést, ki ne akarna szocializálódni a környékbeli országok és persze egy-két távolabbi ország üzletembereivel és bloggereivel.

Fura mód azért a World Blogging Forum egy kicsit későinek tűnik és Loic le Meur meg is említette, pont arról fog beszélni holnap, hogy a blog halott. Két hetente egyszer posztol, miközben Twitterre vagy 20 alkalommal minden nap. Amerikában ahogy nézem, a trendi bloggerek leírták a dolgot, szerintük már bőven elég a sikerhez napi pár csirip.

Ezzel összevetve a környező országokban és itthon most éri el a csúcspontját a blogtörténet, médiát játszani a blogszolgáltatók segítségével lehet még mindig igazán, ezt az egész Facebookosdit és iWiWesdit nem tekintjük publikus kommunikációnak. Most még. 

A trend ettől függetlenül egyértelmű, ma már nem szokás szervezni blogos konferenciát, pláne nem állami támogatással, a blog átalakulóban van, kiemelt helyen lévő lazán szervezett médiumból csomóponttá válik, ahol a hosszabb szövegeket író bloggerek lerakhatják a tartalmaikat, hogy aztán a Facebook, Twitter, stb. jellegű közösségi médiában megfuttassák.

Holnap meglátjuk, hogy mások is így gondolják-e.

Még manapság is gyakran, főleg nagy cégeknél, egy szolgáltatás bevezetésénél jönnek a fejlesztők és jönnek a marketingesek. A fejlesztők úgy gondolják, hogy a termék gyártásáig van szerepük a játékban, a marketingesek pedig úgy gondolják, hogy a termék elkészülte után van dolguk, amikor meg kell tervezni, hogy lehet majd a felhasználókat elérni. A fejlesztők lenézik a marketingeseket, a marketingesek ugyanígy a fejlesztőket, a fejlesztők nem értik eléggé azokat a folyamatokat, ahogy egy termék eléri az embereket, a marketingesek pedig nem értik, hogy az elérést milyen technológiai reprezentáció támogat a legjobban.

Két dolog változott meg mostanában, amiért a fenti felállás totális csődhöz vezet, bármilyen termék bevezetéséről legyen szó.

A termék, ha webes szolgáltatásról beszélünk, önmagában egy marketing stratégiát képvisel. A marketing stratégia szerves része a felhasználásnak, a termék modelljének, emiatt csak azok a webes szolgáltatások lesznek sikeresek, amelyek olyan marketing stratégiát integrálnak tudatosan, vagy tudattalanul, amivel az adott terméket egyedi módon be lehet vezetni a piacra.

A másik dolog, ami miatt a termék maga a stratégia, hogy még akkor is, ha egyébként egy nem online dologról van szó, például egy telefonról, ma már elsősorban a termékekről szóló párbeszéden keresztül kerülünk vele kapcsolatba. Nem véletlenül működik az Apple stratégia, az árazási politikájával és kiemelten kezelt tervezéssel azokat az embereket győzik meg, akiknek van pénzük a termékek megvásárlására és egyébként nagy valószínűséggel a környezetükben véleményformáló erővel bírnak. Ha sznoboknak is gondolják sokan az Apple tulajdonosokat, valószínűleg mindenki fejében társul hozzá a "szerencsés" fogalom is, de legalábbis valamilyen viszonyulás - szinte minden más termékkel ellentétben - .

A technológia egyre inkább maga a marketing és a klasszikus marketing pedig egyfajta támogató láb a termék bevezetése kapcsán, valami, ami ott hat, ahol a rendszer még gyenge, mesterséges állapotot generál a rendszer köré, amely szimulálja annak működését akkor, amikor az magától még nem megy. Indító és rásegítő kiterjesztés azon a rendszeren, amely egyébként normális esetben önműködően és növekedő pályán áll.

Tegnap az egyik nagyobb kiadónál jártam beszélgetni webes trendekről, termékbevezetésről és tervezésről és előkerült a funkciók beemelésének kérdése, hogy miként lehet jól értékelni egy beépítendő funkció valódi költségét és értékét.

Ott került elő példaként a "Csak egy gomb" probléma. A legtöbb megbeszélés, ahol fejlesztés és tervezéstől távolabb eső szakemberek is jelen vannak, gyakran kerülnek elő gombok, funkciók és megoldások, amelyek csak egy gombnak tűnnek, egy pillanat alatt, lelkesedésből feldobott ötletek, amelyek a brainstorming, autoritás légkörében még akár jó megoldásnak tűnnek és gyakran rögtön döntéseket is hoznak magukkal.

Egy gomb mögött azonban általában valamilyen akció van, amikor valaki egy ilyen gombról dönt, valójában egy igen hosszú felhasználói folyamatról dönt, amelynek csak egy lépése a gomb megnyomása:

• sitebuild, programozási kérdések, prioritások újraszervezése a felületen
• task flow-k egész sora, amely kezdődik a gomb megnyomását követően megjelenő felülettel, az ott bevitt adatokkal, formokkal kapcsolatos hibakezeléssel és a visszatérést követő státusz információk megjelenítésével és informálással
• az integrációval kapcsolatos további hatásokkal, bevonódó felhasználók kezelésével, konverzió kezeléssel, a beépített funkció hatékonyságának mérésén át sok egyéb dologgal

A legtöbb cégben ezeket a következményeket a legritkábban veszik figyelembe, amikor kimondják, "csak egy gomb az egész". Ugyanis ijesztő ebbe belegondolni. Ijesztő azt látni, hogy a legapróbb döntéseink is folyamatok és feladatok egész sorát indítják el. Ezt sokan kritikaként is fogalmazzák meg, hogy döntési paralízist okozhat egy szervezetben a funkciókkal kapcsolatos ilyen mértékű elemzés.

A helyzet azonban az, hogy bizony manapság a legtöbb cégnek döntési paralízisre van szüksége a webes felületekkel kapcsolatban. Még a szakmabeliek nagy része is teljes egészében alulbecsüli az interaktív felületek tervezésével, hatásaival kapcsolatos feladatokat és költségeket. Ezért van az, hogy több száz funkciót integráló szolgáltatások néhány ezer, tízezer egyedi látogatót hoznak csupán oldalakra, miközben milliókat égetnek el erőforrásban és megkeseredett, kiábrándult szervezetet hagynak maguk után.

Előkerült kritikaként, hogy a hosszabb koncepcionálás hülyeség, gyorsan ki kell dobni funkciókat, gyorsan kell fejleszteni, mert soha nem tudjuk meg, hogy mi lesz, fail fast, ahogy mostanában annyira divatos mondani. Egy dolgot felejt el ez az érvelés. Amikor kódról van szó, az már nem a fail fast, az a webes szolgáltatások esetében a fail hard. Gyorsan akkor tudsz hibázni és megoldásokat keresni, amikor ceruzával és papírral dolgozol, innentől kezdve minden hiba sokkal, de sokkal költségesebbé válik. A legnagyobb hibákat itt kell elkövetni és itt kell megoldani, utána jöhet a prototípus készítés ami már költségesebb, a garfikai tervezés, ami még ennél is költségeseb és a fejlesztés, programozás pedig már az igazán kemény része. Amikor fejlesztesz, akkor már nyilvános terméket csinálsz. Egy normális méretű cég esetében ez már tárhelyet és erőforrásokat, karbantartást és sok egyéb feladatot jelent, marketinget, szervezetet és az ezzel járó minden terhelést.

Személyes beszélgetésekből, analikus gondolkodásból és papíron tervezésből születnek a legnagyobb csodák, néhány jól kiválasztott ember, aki valódi értéket ad hozzá a tervezési folyamathoz képes a hibák döntő többségét megoldani még azelőtt, amikor már nagyon fájna. Néhány ember elég a használhatósági hibák döntő többségének azonosításához, egyszerűen csak egy jó folyamat kell.

Ha ez megvan, végre el lehet kerülni azokat a megbeszéléseket, ahol több tucat "csak egy gomb az egész" mondat hangzik el és azokat a fejlesztéseket, ahol a költségek és erőforrások felmérése nélkül kerülnek kidolgozásra alig megcsinált funkciók, majd kerülnek bevezetésre teljesen haszontalanul.

Ez a poszt a peer létrehozása és pozícionálása kapcsán folyó beszélgetések eredménye.

Amikor tervezés centrikus fejlesztésről beszélünk, akkor elsőre talán mindenkinek az jut az eszébe, hogy a grafikus leül és rajzol, majd utána beindul a programozás. Valójában nem, a tervezés centrikus gyártás arról szól, hogy az erőforrások drasztikus átstrukturálásával a fejlesztés helyett a tervezést teszik a projekt fókuszába.

A mai tipikus, vagy klasszikusnak mondható termékfejlesztés - webes projektek esetében - optimális esetben a következőképp néz ki:

Rövid koncepcionálási időszak után készülnek a tervek, majd a tervezést követően megkezdődik a gyártás és függően a projekt nagyságától egy-két hónap, esetleg fél év után megtörténik az indítás. Az eredmény pedig általában siralmas és a "szépen megtervezett, de nem túl életképes" között mozog, a termék tele vannak alap koncepcionálási hibákkal, a kiválasztott interakciós sémák a legritkább esetben vannak közelében az optimálisnak.

A Windows 7 minden idők egyik legjobb operációs rendszere a kritikusok szerint, ebben többek között az is szerepet játszik, hogy a tervezés centrikus termékfejlesztés egyik pápája, Bill Buxton-t megszerezék és újragondoltatták vele a tervezés módszertanát.

Bill Buxton pedig a következőt mondta, nincs olyan termék tervezési folyamat, amiből feltétlenül jó termék esne ki, de van olyan termék tervezési folyamat, amiből jóval nagyobb valószínűséggel fog használható termék kiesni. És ez a lényeg. Nem mindegy, hogy miként alakítod ki a terméked koncepcióját, miként tervezed meg és miként adod a fejlesztők kezébe, hogy valósítsák meg. Bill Buxton azt mondja, hogy a tervezés és koncepcionális időszakot drasztikusan növelni kell, akár a konkrét fejlesztési idő kárára is és meg kell tanulni ezt az időszakot sokkal erőteljesebben strukturálni, mérhetővé és számonkérhetővé tenni.

Az Apple-ből kiszivárgó tervezési eljárások szerint a cég elképesztő energiát tesz termékek koncepcionálásába, minden termékből alap szinten számos vázlatos koncepciót gyárt és több kiválasztott darabból olyan prototípust készít, ami már közelében van a végleges terméknek. A csapatok és a koncepciók versenyeznek az elfogadásért és sokkal több utat járnak be a koncepcionálási időszak alatt, mint egy átlagos cégnél, ahol hasonló termékeket gyártanak.

Amit a két fenti példából leszűrhetünk tanulságként, hogy a terméktervezés koncepcionálási és tervezési részét sokkal komolyabban kell venni, sokkal többet kell invesztálni a termék megfelelő modelljének megtalálására, mint abba, hogy egy adott koncepcióban milyen funkció mennyiség fogja kiszolgálni a felhasználókat. Az új modell Bill Buxton után valahogy így néz ki:

Tervezni kell, méghozzá sokat. Persze nem úgy, hogy a grafikus srác ül és tervezi a grafikákat. Nem, egy jó szolgáltatás sikeres bevezetése rengeteg üzleti paramétertől, erőforrástól és egyéb olyan dologtól függ, aminek meg kell jelennie a termékben és amire a grafikus nem feltétlenül lát rá. A részletes tervezést és a vízió között helyet kell szorítani a koncepcionális tervezésnek, amit leginkább a vázlat fogalma ír le jól. Kézirajztól a magas kidolgozottságú drótvázakon át a kattintható prototípusokig minden vázlat, ami nem a végleges termék, hanem annak bizonyos paramétereit és sajátosságait tesztelő eszköz.

Miért nem terjedt el eddig nyilvánvaló előnyei ellenére ez a modell? Mert a menedzsment output szemléletű, kódot kell tenni az asztalra és azt gondolják , hogy a koncepcionálási időszak nem strukturálható eléggé. Pedig ez egyáltalán nem igaz, nagyon is jól strukturálható, csak meg kell tanulni a megfelelő módszereket. Cserébe a szervezet kap egy játékteret, ahol rengeteg ötletet tesztelhet olcsón.

A másik legnagyobb ellenérv, hogy fix erőforrások esetén a koncepcionális tervezés az építés kárára megy. Ezzel nem lehet és nem is kell vitatkozni. Kevesebbet kell költeni gyártásra. Ha fele annyi funkció fér bele egy büdzsébe mert a tervezés időszaka kitolódott, akkor le kell vágni a funkciók rosszabbik felét. A legtöbb projekt esetében nem lenne semmiféle hiány abból, ha csak fele akkora termék készült volna. A lényeg a megfelelő funkciók megtalálása és ezek beépítése, legtöbb mai webes termék abba hibába esik, hogy a rossz funkciókat valósítja meg, rossz prioritások mentén. Vajon a Youtube-ban és a Google-ben sok funkció volt? Nem, egyáltalán nem. Ezek egyáltalán nem bonyolult termékek, az eredeti legalábbis nem. Ma már rengeteg ember dolgozik rajtuk, de induláskor egy-két egyszerű, de jól megválasztott koncepciót jól kigondolt formában tálaltak. Ezt kell megtanulni manapság minden cégnek, ha versenyben akar maradni.

Többet tervezni, kissebbet de pontosabbat célozni. A költségek nem fognak csökkenni, de úgy strukturálhatóak, hogy nagyobb valószínűséggel jöjjön létre érték.

A koncepcionális tervezés pedig a következő komoly kihívásokat támasztja az ember elé. Miként lehet koncepciókat tesztelni? Miként lehet strukturálni a koncepcionális és előkészítési folyamatot, hogy az jól tervezhető legyen? Milyen modellben érdemes csinálni, kit kell megbízni a koncepciók kidolgozásával? Többek között ezekkel a kérdésekkel fogunk foglalkozni mostanában.